A jelenlegi helyzetben felértékelődik a konzuli regisztráció, ezért a külügyi tárca azt kéri, aki olyan területre utazik, amelyet érint a koronavírus-járvány, az regisztráljon konzuli védelemért – fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Menczer Tamás hangsúlyozta:
a konzuli regisztráció abban segít, hogy ha valahol karantént rendelnek el, akkor pontosan tudják, mennyi magyar tartózkodik ott, és fel tudják velük venni a kapcsolatot.
Az államtitkár hozzátette: regisztrálni a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon lehet, de a Google keresőjében a "külügyminisztérium" keresőszóra ez az első találat. Az oldalon könnyen megtalálható a 24 órában hívható call center száma, az országonkénti utazási tanácsok, valamint a milánói és római ügyeleti telefonszám is.
A legújabb fejlemények a koronavírus kapcsán
Romániában is megjelent a koronavírus
A Magyarországgal szomszédos Ausztria és Horvátország után már Romániában is megjelent a koronavírus. A 20 éves fiatalember, akit vélhetően egy Olaszországból hazatért nyugdíjas fertőzött meg, egyelőre tünetmentes, de elővigyázatosságból karanténba helyezték. Dániában is karantén alá helyeztek egy embert – írja a Hír TV.
Hozzáteszik: Európában továbbra is Olaszországból jelentették a legtöbb halottat, 12-en vesztették életüket. Németországban és Spanyolországban is terjed a járvány. A kontinensen 16 államban ütötte fel a fejét a vírus.
Világszerte 2804 halott
Világszerte 2804 halottat követelt a koronavírus-járvány, és több mint 82 ezren fertőződtek meg. A legtöbb megbetegedést Kínából jelentették, és az ázsiai országban haltak meg a legnagyobb számban is. Peking adatai szerint ugyanakkor az egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött a járvány miatti napi halálozások száma az országban. Miután a Covid-19 kórokozó az összes lakott kontinensen felütötte a fejét, a többi országgal ENSZ közösen keresi az ellenszert. Globálisan már 48 országban jelent meg a tüdőgyulladással és lázzal járó vírus – foglalta össze a Hír TV.
Jól vannak a karanténba zárt magyarok
Mind a 18 ember jól van, akiket karanténba zártak Budapesten. A Dél-Pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának vezetője megerősítette: már pénteken hazamehet az a három ember, aki korábban a kambodzsai hajóról került a kórházba megfigyelésre. Vasárnap 11 diáklányt, két tanárt és két sofőrt pedig azért helyzetek karanténba, mert Miláno környékén laktak, közel ahhoz a zónához, amit kiemelten veszélyesnek nyilvánítottak.